Egy nap a vízen

Ilyen volt a Hajózás Napja az Európai Mobilitási Héten, szeptember 19-én.


A közösségi közlekedésnek régi-új formája a dunai hajózás.

A BKK idén újraindította a főváros kedvelt közlekedési eszközeinek számító hajókat, szeptember 19-én, a Hajózás Napján  pedig még különlegesebbé tettük a vízi utat. A Juventus rádió reggeli műsora ugyanis az egyik menetrend szerint közlekedő hajóról jelentkezett, élőben közvetített és informált a hajózásról és a Dunáról - nem a vízállásjelentések stílusában.

A BKK által újraindított fővárosi vízi közlekedés egyébként is rendkívül népszerű, naponta legalább ezer utazó vált jegyet a menetrend szerinti hajójáratokra. Ehhez a számhoz mi most hozzácsaptunk hatvanat, ugyanis a Hajózás Napjának délutánján egy csapat felsős általános iskolást vittünk el egy különleges hajóútra.

A második kerületi Csik Ferenc iskola ötödikesei és hatodikosai nem egyszerűen csak élvezték a vízi túrát a Batthyány tértől a Kopaszi gátig és vissza, hanem közben aktívan játszottak is. Olyan játékokkal, amik egyszerre szórakoztatnak és oktatnak. Környezettudatosságot oktatnak.

A Zöld Patent Kft öko játékaival és szakértő játékvezetésével szinte elrepült a kétórás út, amelyen a hulladék- hasznosítástól a hétköznapi környezetvédelemig sok mindenre jutott idő. Például így:




Ez a pöckölő, amiben nem csak arra kell figyelni, hogy a megfelelő anyagok a megfelelő helyre kerüljenek, de arra is, hogy a lehető legtöbb pontot érő mezőbe érkezzenek.

Ez pedig a hulladék memória, ami önmagáért beszél. Klasszikus memóriajáték reciklálható és újra fel nem dolgozható hulladékokkal.

Ezúton is külön köszönjük a II. kerületi önkormányzatnak és a Csik Ferenc iskola pedagógusainak, hogy a gyerekek kalandjainak sikeréhez munkájukkal és rendkívüli rugalmasságukkal járultak hozzá.



 



2012-09-20 16:49:02
Vissza...


Nyelvek:
2012 mobilitási hét vége

BUDAPEST 2012

Közreműködők
Regisztráció
Partnereink




































Hasznos linkek
Keress minket
Híreink
Főoldal
Mozgásban a város
Mozgásban a világ
További híreink
Céljaink
Az Európai Mobilitási Hét célja, története
Az Európai Mobilitási Díj
A Karta
Európai Mobilitás Hét Budapest
"Forgalmival a vasúton!"
Autómentes Andrássy Korzó
FIDELIO 2012
Sétálj! Nap
TeARTrum Fesztivál 2012
Terézváros Korzója
Tudta-e?
Város és blog
Rólunk
Kapcsolat
Regisztráció
Impresszum
Jogvédelmi nyilatkozat

Copyright © 2012 Konkam Stúdió - Minden jog fenntartva!