Sajtó 2012

Az Európai Mobilitási Hét Budapest sajtómegjelenései 2012-ben

Nyitórendezvény, sajtótájékoztató 2012.09.14.

Az MTI híre
Vasárnap kezdődik Budapesten a mobilitási hét programsorozata, amelyet szeptember 22-én az autómentes nappal zárnak le.
  Budapest tizenegyedszer rendezi meg a programsorozatot, amelynek keretében konferenciát, nyílt napot és családi programokat szerveznek. Tarlós István főpolgármester (Fidesz-KDNP) az európai mobilitási hét programjait bemutató pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: a cél, hogy felhívják a figyelmet a megnövekedett autóforgalom okozta környezeti, baleseti és városképi problémákra, a közlekedési mód megváltoztatására, a közösségi, gyalogos és kerékpáros közlekedés fejlesztésének fontosságára.
  Hangsúlyozta, hogy Budapest négy évvel ezelőtt a legjobb programot szervezte a programsorozatban részt vevő városok közül, és a mobilitási hét azóta is töretlen népszerűségnek örvend.
  Idén a 125 éves budapesti villamos-programsorozathoz kapcsolódik az első rendezvény: 16-án nyílt napot tartanak a kelenföldi kocsiszínben. Ezt követően hétfőn tartják a közösségi közlekedés napját; ekkor a résztvevők a tömegközlekedést használva közlekedési és városismereti vetélkedőn vesznek részt. Kedden szakmai konferenciát tartanak a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által koordinált Futár forgalomirányítási projekttel kapcsolatban, szerdán pedig a hajózás napja alkalmából a BKK új hajójáratait népszerűsítik. Csütörtökön a mozdulj! nap alkalmából kerékpáros közlekedésbiztonsági, valamint családi programokat tartanak a Városligetben,  a Közlekedési Múzeumnál. Pénteken a gyalogosoké lesz a város, a résztvevők gyalogtúrákon járják be Budapest egy-egy pontját.
  A rendezvénysorozat záró programja a szombati autómentes nap az Andrássy úton, amelyet pénteken 20 órától a vasárnap hajnali BKV-üzemkezdetig lezárnak.
Az MTI nyomán cikk a Magyar Nemzet Online, a Webrádió, valamint az Egészségkalauz oldalán.


“...az idén tizenegyedszerre is megmutathatjuk, hogy az alternatív közlekedés, a fenntartható mobilitás és a kisebb ökolábnyom összességében jobb minőségű életet hozhat.”
A BKK - Budapesti Közlekedési Központ cikke a Mobilitási Hét nyitásáról


Közösségi Közlekedési Verseny, szeptember 17.

"...sikerült egy tényleg fordulatos, érdekes helyszíneket átvezető játékot szervezniük"
Az Egy nap a városban blog beszámolója, a szerző újságíró (2012.09.20.)


TeARTrum fesztivál beharangozó, MTI, szeptember 20.

Az idén is megrendezik az évadnyitó TeARTrum Fesztivált a budapesti Andrássy úton; az Európai Mobilitási Hét és az autómentes nap keretében megrendezett eseményen a színházak színes programokkal, előadás-részletekkel, koncertekkel várják a közönséget.
   Az elmúlt néhány évben szezonkezdetkor már hagyománnyá vált a színházi fesztivál az Andrássy úton. Az idén is minden színházkedvelő találkozhat független társulatokkal, kőszínházakkal, és a fesztivál ideje alatt lehetősége lesz jegyeket és bérleteket vásárolni. Az eseményen több mint 50 fővárosi független és kőszínház mutatkozik be, a színpadokon pedig színes programokkal várják a látogatókat.
   A szombaton befejeződő Európai Mobilitási Hét záró programja a szombati autómentes nap az Andrássy úton, amelyet pénteken 20 órától a vasárnap hajnali BKV-üzemkezdetig lezárnak a járműforgalom elől. Az esemény keretében megrendezett TeARTrum Fesztiválon az Andrássy úton - a Káldy Gyula utca és a Hajós utca közötti szakaszon - két színpadon várják színes programokkal a közönséget.
   A FÜGE Produkció honlapján olvasható program szerint az Operánál felállított Funzine színpadon többek között a Kompánia Színházi Társulat, a József Attila Színház, a Magyar Mozdulatművészeti Társulat, a Vígszínház, a Közép-Európa Táncszínház, a Nemzeti Táncszínház, a Duna Táncműhely, a Duda Éva Társulat, a Magyar Állami Operaház, a Magyar Színház és a Centrál Színház is várja a nézőket, akik az L1danceFest 2012 beharangozó akcióján és cirkuszszínházi produkción is részt vehetnek.
   A Liszt Ferenc téri T-Systems Magyarország színpadon mások mellett a Picaro Társulat, az Aranyszamár Színház, a Magyarországi Szerb Színház, a Cinka Panna Színház, a Holdvilág Kamaraszínház, a Momentán Társulat, Bácskai Juli Pszichoszínháza és az Újszínház szórakoztatja a közönséget.
   A Vígszínház Darvas-Hamvai-Varró A zöld kilences című új, Ascher Tamás rendezte előadásából ad ízelítőt: délután a nézők hallhatják Darvas Benedek zenéjét Varró Dániel dalszövegeivel, és találkozhatnak a színház művészeivel. Az Újszínház esti, Négy húron pendülünk című műsorában a teátrum alkalmi zenekarának koncertje hallható (gitáron zenél és énekel Dörner György igazgató, a billentyűknél Papp Gyula zenei vezető, a doboknál Vass György játszik, a basszusgitár Varga Ádám szólaltatja meg). A Magyar Színház a Ruminihez kapcsolódó installációval várja a gyerekeket Horváth Illés társaságában, este pedig színészzenekaruk, a Harmadik Figyelmeztetés lép fel a fesztiválon.
   A színházi produkciók a környezetvédelem, fenntarthatóság és a Duna gondolatköréhez csatlakoznak. A fővárosi színházak a két színpad mellett a közöttük húzódó színes pavilonsoron is megjelennek. A rendezvény látogatói a független színházi társulatok közül például a KoMával, a Maladypével és a Szkéné Színházzal is találkozhatnak, ugyanakkor jelen lesz több kőszínház is jegyárusító pavilonjaival, installációval, köztük a Katona József Színház és a Radnóti Miklós Színház.
Az MTI nyomán cikk a mandiner.hu-n, a színház.hu-n, a Kultography.hu-n, a hirado.hu-n és a hírextra.hu-n.


Autómentes Nap beharangozó, MTI, szeptember 20.

Európai Mobilitási Hét - Autómentes nap szombaton az Andrássy úton

Színházi, képzőművészeti, gasztronómiai és közlekedéssel kapcsolatos programokkal, koncertekkel és bemutatókkal várja a közönséget az Andrássy Korzó a szombati Európai autómentes napon az Andrássy út Bajza utca és Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakaszán, pénteken pedig a Sétálj! Napon ismerhetők meg Budapest érdekességei.
   Az Európai Mobilitási Hét keretében megrendezett pénteki témanap célja a közösségi közlekedés népszerűsítése, ennek érdekében hat csapat szervez változó tematikájú sétákat Budapest különböző kerületeiben - közölték a szervezők az MTI-vel.
   A Beyond Budapest túrája a Belváros, míg a Budapest Barangoló Ferencváros rejtett zugaival ismerteti meg a résztvevőket. A Budapesti séták a főváros templomainak érdekességeit tárja fel, az Imagine Budapest neves költők és írók nyomait kutatja, a Budapest Underguide igazi helyi egységeket, őstermelőket és tervezőket kutat fel, a Funzine sétája pedig kulturális és turisztikai érdekességeket mutat be.
   Péntek estétől vasárnap hajnalig autóktól elzárt területé válik az Andrássy út. Az autómentes napra kilátogatók a fenntarthatósággal, környezetvédelemmel, közlekedésbiztonsággal barátkozhatnak játékos formában, miközben számos kulturális program várja őket: az Andrássy Korzó tematikus szakaszokra osztva vezeti végig a sétálókat a változatos programok forgatagában.
   A Bajcsy-Zsilinszky út felőli részen fiatal képzőművészeti csoportok helyben alkotása, valamint a WAMP és a Népi Iparművészek Szövetsége iparművészeti vásárai csalogatják az érdeklődőket.
   A TeARTrum Fesztivál színházi produkciói többnyire a környezetvédelem, fenntarthatóság és a Duna gondolatköréhez csatlakoznak. Az eseményen több mint ötven fővárosi független és kőszínház mutatkozik be két színpadon és a közöttük húzódó színes pavilonsorban.
   A BKK Kerék-város Korzón kezdő és haladó bringások egyaránt találnak programokat, pályákat, tanácsadás, míg az Ízek Korzója hideg-meleg ételekkel, üdítővel, fagyival látja el a sétálókat.
   A BKK Korzó a körút felől érkező látogatókat invitálja egy jó sétára, ahol a városüzemeltetés új módjával ismerkedhetnek: barátkozhatnak a füves villamospályával, "fonódhatnak" a budai villamossal, a járműkiállításon pedig a forgalomban lévő tömegközlekedési eszközök hétköznapi használatban elzárt részeit is megismerhetik.
   A MÁV, MÁV-Start és a Volánbusz közös megjelenéssel a vasútnak és távolsági buszoknak az elővárosi közlekedésben betöltött szerepét mutatja be; a gyerekek számára a MÁV Gyermekvasút igazi sínje, mozdonya és hajtánya teszi élménnyé a látogatást.
   A Zöld Technika Korzón környezetbarát termékek és szolgáltatások mutatkoznak be, a Civil Korzón civil szervezetek adnak hasznos tanácsokat, a Közlekedésbiztonság Korzón a közlekedésmenedzsment alternatíváival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, a BRFK-OKBT pedig drámai hatású roncskiállítással hív fel a biztonságos közlekedésre.
   A Terézvárosi Korzó a házigazda VI. kerület önálló rendezvénye, ahol a fiatalokat környezetvédelmi játékok, utcai sporteszközök, kerületi civil szervezetek pavilonjai várják.
   A Sétálj! Nap és az Autómentes nap részletes programja a www.mobilitasihetbudapest.hu honlapon található meg.
Az MTI nyomán cikk a hvg.hu-ról.


A budapesti Autómentes Nap híradásai, szeptember 21.

Autómentes hétvége lesz Budapesten
Budapest tizenegyedik alkalommal rendezi meg az Autómentes napot. Az Európai Mobilitási Hét rendezvénysorozat zárónapján, szeptember 22-én, szombaton a lezárt Andrássy úton lesznek a rendezvénysorozat fő eseményei.
A Levegő Munkacsoport sátra a Kodály köröndnél 10 órától 18 óráig várja a kicsiket és nagyokat környezeti tanácsadással, játékokkal, rövid ismeretterjesztő előadásokkal, ajándékokkal. A civil szervezet számít mindenkire, aki tisztább levegőjű városban szeretne élni, tartalmas kikapcsolódásra vágyik, szívesen megosztaná másokkal a gondolatait, és közben próbára tenné saját tudását is. Akit zavarnak az elavult buszok, az képeslapot küldhet a kormánynak, kérve azok mielőbbi cseréjét.
Több mint száz vidéki településen is megrendezik az autómentes napot, ezzel Spanyolország után hazánk a második legtöbb helyszínt felvonultató ország. A várhatóan kissé felhős szép őszi időben mindenkinek javasolható, hogy tegye le autóját, gyalogoljon, kerékpározzon, túrázzon, vagy látogasson ki a rendezvényekre.
OrientPress hírügynökség


A budapesti Autómentes Nap híradásai, szeptember 22.

Este lezárják az Andrássy utat - autómentes nap lesz hétvégén
“A rendezvény része az európai mobilitási hétnek, amelynek mottója: bringára fel!”
Híradó.hu

Autómentes hétvége
“Budapest tizenegyedik alkalommal rendezi meg az Autómentes napot. Az Európai Mobilitási Hét rendezvénysorozat zárónapján, szeptember 22-én, szombaton a lezárt Andrássy úton lesznek a rendezvénysorozat fő eseményei.”
A mixonline cikke

Eltűntek az autók az Andrássy útról
“Tizenegyedik alkalommal rendezték szombaton meg Magyarországon eredetileg az Egyesült Államokból indult autómentes napot. Az Európai Mobilitási Hét zárónapján az Andrássy úton és a város több pontján várták az érdeklődőket. Több mint száz vidéki település is csatlakozott a rendezvényhez, így Spanyolország után Magyarország lett a második legtöbb helyszínt felvonultató ország a mobilitási héten.”
Híradás az ATV műsorában és a weboldalán

HOGY MULATTAK A TEARTRUMON? - KÉPEKBEN A VÁLASZ
“Az Európai Mobilitási Hét és az autómentes nap keretében megrendezett eseményen a színházak színes programokkal, előadás-részletekkel, koncertekkel várták a közönséget. Képeinket azoknak ajánljuk, akik ott voltak és azoknak, akiknek eddig nem volt kedvük kinézni az Andrássyra...”
A színházak egyre jobban élvezik. Rengeteg kép a színház.hu oldalán.

Ilyennek láttuk az autómentes napot
“Természetesen mi is kint voltunk az autómentes napon, és főleg a bringás programok érdekeltek minket. Összegyűjtöttük, mi tetszett nekünk a legjobban.”
Szubjektív kerékpáros beszámoló a bringa.hu-ról

Autómentes Andrássy
“Korzóvá változott az Andrássy út a hétvégén az Európai Autómentes Nap keretében. A sétáló látogatók a fenntarthatósággal, környezetvédelemmel, közlekedésbiztonsággal barátkozhattak a tematikus programhelyszíneken.”
Képgaléria az Autómentes Napról a Népszabadság Online-on.

BKK: sikeres volt az autómentes nap
“... 230 ezer látogató volt kint az Andrássy úton, ahol 120 közlekedésszakmai kiállító és a TeARTrum fesztivál keretében 83 független és kőszínházi társulat várta az érdeklődőket.”
Inforádiós hír a BKK vezérigazgatójától, Vitézy Dávidtól

 



2012-09-27 01:26:57
Vissza...


Nyelvek:
2012 mobilitási hét vége

BUDAPEST 2012

Közreműködők
Regisztráció
Partnereink




































Hasznos linkek
Keress minket
Híreink
Főoldal
Mozgásban a város
Mozgásban a világ
További híreink
Céljaink
Az Európai Mobilitási Hét célja, története
Az Európai Mobilitási Díj
A Karta
Európai Mobilitás Hét Budapest
"Forgalmival a vasúton!"
Autómentes Andrássy Korzó
FIDELIO 2012
Sétálj! Nap
TeARTrum Fesztivál 2012
Terézváros Korzója
Tudta-e?
Város és blog
Rólunk
Kapcsolat
Regisztráció
Impresszum
Jogvédelmi nyilatkozat

Copyright © 2012 Konkam Stúdió - Minden jog fenntartva!