"Mozdulj a jó irányba!" rajz-, fotó- és családi kreatív pályázat

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium közösen hirdeti meg a szeptemberi Európai Mobilitási Hetet beharangozó, hagyományos rajz- és fotópályázatot. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi rendezvénysorozatának idei jelmondata: „Mozdulj a jó irányba!”.

 

A pályázaton a mottóhoz kapcsolódó üzenetet megjelenítő rajzokkal, fotókkal és egyéb alkotásokkal vehet részt az óvodástól középiskolásig öt korosztály, közösen készített művekkel családok is indulhatnak. Fontos elvárás, hogy az alkotásokban határozottan jelenjen meg a „jó irány”, a pályázó elképzelése az élhető városról.

 

A pályázat kiírói arra ösztönzik a gyermekeket és felnőtteket, hogy közlekedjenek környezetbarát módon: gyalog, biciklin vagy tömegközlekedéssel. A szülőket arra buzdítják, hogy ismertessék meg gyermekeikkel a tömegközlekedési lehetőségeket, mutassák meg nekik, hogyan kell gyalogosan vagy kerékpárral helyesen közlekedni, segítsék a fiatalok önálló utazási készségének fejlődését.

 

A motorizált járművek, különösen a személygépkocsik előnyben részesítése a városi közlekedésben komoly egészségügyi kockázatokat rejthet. Ilyenek például a közlekedési balesetek miatti személyi sérülések, a szennyezett levegő okozta légzőszervi betegségek, a közlekedési zsúfoltság miatti stressz, az alvászavarokhoz, zaklatottsághoz vezető zajszennyezés, a mozgásszegény életmód miatti túlsúly vagy az egyre szélesebb kört érintő szív- és érrendszeri problémák. Az autó helyett az energiakímélő és kevésbé ártalmas közlekedési módokat választva tehát a közlekedők az egészség megőrzése, a környezeti állapot javítása, a természeti értékek védelme mellett döntenek.

 

Az alkotásokat összesen hat (korosztályonként egyéni és családi) kategóriában értékelik. A legsikeresebb művek alkotóit kerékpárral jutalmazzák. A fődíjakon túl, a Bíráló Bizottság döntése alapján különdíjak (rollerek, multimédiás eszközök, könyvvásárlási utalványok) is gazdára találnak. A díjátadó ünnepség az idén tízedik alkalommal megrendezett Európai Mobilitási Hét (2012. szeptember 16-22.) programsorozatának eseménye lesz. A legjobb alkotásokból a pályázat kiírói kiállítást rendeznek.

 

A pályázatok postára adási, e-mailes beküldési határideje 2012. június 29. éjfél.

 

További részletek: emh.kormany.hu



2012-05-23 14:23:37
Vissza...


Nyelvek:
2012 mobilitási hét vége

BUDAPEST 2012

Közreműködők
Regisztráció
Partnereink




































Hasznos linkek
Keress minket
Híreink
Főoldal
Mozgásban a város
Mozgásban a világ
További híreink
Céljaink
Az Európai Mobilitási Hét célja, története
Az Európai Mobilitási Díj
A Karta
Európai Mobilitás Hét Budapest
"Forgalmival a vasúton!"
Autómentes Andrássy Korzó
FIDELIO 2012
Sétálj! Nap
TeARTrum Fesztivál 2012
Terézváros Korzója
Tudta-e?
Város és blog
Rólunk
Kapcsolat
Regisztráció
Impresszum
Jogvédelmi nyilatkozat

Copyright © 2012 Konkam Stúdió - Minden jog fenntartva!