Kína villanyautóval lép be az amerikai piacra

Betört az első kínai gépkocsi az amerikai autópiacra, ám a várakozásokkal ellentétben nem az olcsó tömegjárgányok kategóriájában, hanem a drága, teljes egészében elektromos meghajtású autók mezőnyében - írta a USA Today.

    A Coda néven kihozott kínai szedán 44.900 dollárba (mintegy 9,2 millió forintba) kerül. Noha a gyártó cég vezérigazgatója, Philip Murtaugh vezérigazgatója szerint ez az első kínai autó az Egyesült Államokban, a gépkocsit bemutató lap szerint a jármű mégsem teljesen az ázsiai óriás terméke.
 
    Az akkumulátort egy vegyesvállalat gyártatja Kínában, amelynek 40 százalékban a Los Angelesben bejegyzett Coda a tulajdonosa. A karosszériát egy kínai beszállító készíti, az autó szerkezetét azonban túlnyomórészt az Egyesült Államokban fejlesztették ki, mint ahogy részben az elektronikáját is. Az akkumulátort a kaliforniai Benicában szerelik be az autóba.
 
    A Coda kívülről hagyományos szedán, amely kerüli a futurisztikus megoldásokat. Az autó 5 ezer dollárral drágább, mint a Chervrolet Volt, és 9700-zal kerül többe, mint a Nissan Leaf. A Coda teljesítménye azonban maga mögé utasítja a versenytársakét: ez az autó több mint 100 mérföld (mintegy 161 kilométer) megtételére képes, miközben leküzdi a dombos emelkedőket, és 112 kilométeres sebességgel halad az autópályán. A Coda akkumulátora az elterjedt lítiumionos technológia helyett lítium-vasfoszfáton alapul. Az alvázba 728 cellát szereltek be.  
 
    A kínai autógyártók, noha mindig érdeklődéssel tekintettek az amerikai autópiacra, sohasem foglalkoztak komolyan a meghódításával. Egyrészt azért, mert a hazai kereslet dinamikus növekedése miatt erre sohasem volt szükségük, másrészt pedig azért, mert járműveik minősége nem üti meg az amerikai fogyasztók igényszintjét.
 
(MTI)


2011-09-20 07:02:35
Vissza...


Nyelvek:
2012 mobilitási hét vége

BUDAPEST 2012

Közreműködők
Regisztráció
Partnereink




































Hasznos linkek
Keress minket
Híreink
Főoldal
Mozgásban a város
Mozgásban a világ
További híreink
Céljaink
Az Európai Mobilitási Hét célja, története
Az Európai Mobilitási Díj
A Karta
Európai Mobilitás Hét Budapest
"Forgalmival a vasúton!"
Autómentes Andrássy Korzó
FIDELIO 2012
Sétálj! Nap
TeARTrum Fesztivál 2012
Terézváros Korzója
Tudta-e?
Város és blog
Rólunk
Kapcsolat
Regisztráció
Impresszum
Jogvédelmi nyilatkozat

Copyright © 2012 Konkam Stúdió - Minden jog fenntartva!